Vă rog să citiți acest text selectat de mine, în speranța că vă poate interesa. Cu prietenie, Dan Culcer
O prezentare a situației din Pungești în presa maghiară
Sursa www.reggeliujsag.ro
környezetünk 2013.12.26. | 18:28
Csendőrterror Pungesti-en –
RIPORT 410 1 Beépített lázítók mindkét táborban, gyermekek megfélemlítése, 21. századi meseautók – amit a televízió elhallgatott a moldvai történésekről „Ha korlátolt emberek korlátlan hatalomhoz jutnak, az mindig kegyetlenséghez vezet”. Szolzsenyicin gondolata többszörösen is beigazolódott abban az apró Vaslui megyei községben, amelynek lakói úgy érzik, amerikai kolóniává váltak, miután az USL-kormány a polgárok megkérdezése nélkül a Chevron vállalat kezére játszotta termőföldjeiket. A pungeşti-i parasztokat nemcsak saját kormányuk árulta el, hanem azok a fegyveres erők is, amelyeket többek közt az ő adójukból tartanak fenn, és amelyek ahelyett, hogy védenék a népet, az utóbbi időben tervszerűen támadják és megfélemlítik azt – beleértve férfiakat, nőket, időseket, gyermekeket… Még december első hetében kapott szárnyra a hír, hogy a Vaslui megyei Pungeşti községben a csendőrség militarista uralmat vezetett be a községközpont és Siliştea település környékén, miután a helybéli lakosok megpróbálták útját állni a Chevron gépeinek, melyek palagáz-kitermelés céljából az éj leple alatt érkeztek a faluba. A parasztok riadtan szaladtak ki, hogy megvédjék földjeiket, improvizált ellenállásukat azonban a mély sötétségben mintegy száz csendőr folytotta vérbe. Elsők közt jutottunk be a lezárt településre Az egyenruhások senkit nem kíméltek, idős parasztasszonyokat és gyermekeket „tettek mozgásképtelenné” és fújtak le gázspray-el, számos férfit pedig összevertek és letartóztattak. Ez múlt héten hétfőn este történt. Ezt követően a csendőrség lezárta a falut, sem a médiát, sem egyéb kívülről érkező személyt nem engedtek be egész hét folyamán, s csupán apró hírfoszlányok kerültek fel az internetre, melyek szerint a csendőrség terrorizálta a lakosságot, a boltokat bezárták, az emberek pedig nem léphettek ki házaikból. A Reggeli Újság az első médiumok közé tartozott, amelynek sikerült bejutnia Pungeşti-re egy Nagyváradról induló segélycsomag szállítóinak társaságában, Orlando Balaş helyi egyetemi tanár és környezetvédő vezetésével, és szembesülhetett a híreszteléseknél is hajmeresztőbb valósággal. De nemcsak Váradról indult autó Pungeşti-re december 7-én. Egy országos megmozdulás keretében több megyéből is Moldvába özönlöttek az emberek, hogy saját szemükkel győződhessenek meg az ott folyó terrorról, illetve hogy a helybéli parasztok oldalán tüntessenek. A hadiállapot alatt álló községet csak számos rendőrségi szűrőn áthaladva közelíthette meg bárki is, de már a környező településeken is több „közúti ellenőrzéssel” lehetett találkozni, mint az ország bármelyik nagyvárosában. Siliştea falu határában pedig – amely a főútról letérve az első település – egyenruhások tereltek minden gépkocsit egy improvizált parkoló felé, s onnantól már csak gyalog lehetett megtenni a maradék mintegy 1,5 kilométert. Az emberi jogok tengerének Bermuda-háromszöge A Chevron gépei a csendőri beavatkozás következtében már a hét elején bejutottak a kormány által nekik adott területre, melyet a parasztok jó ideig élőlánccal tudtak védeni. Szombat reggelre már drótkerítéssel volt körbevéve a terület, az amerikai gépek pedig serényen dolgoztak egy őrző-védő cég néhány embere és a csendőrség védelme alatt. A körülbelül 600 tűntető a munkateleppel szembeni domboldalon foglalt helyet, amely az egyik helybéli paraszt magánterületét képezte, s íly módon valamiféle jogi védettség illúzióját adta a fegyveres erők behatolásával szemben. Persze mint majd a továbbiakban nyilvánvalóvá válik, Pungeşti-en a jog teljesen másképp működik, mint Európa egyéb részein. Mondhatni, Pungeşti az emberi jogok tengerének Bermuda-háromszöge. A tűntetők domboldalát és a Chevron területét egy széles országút választotta el egymástól, melyen száz Vaslui megyei csendőr állt sorfalat szembenézve a parasztokkal. A demonstráció meglehetősen békésen, de emelkedett hangulatban indult. A váradi csapat átadta a bihariak élelmiszeradományaiból álló segélycsomagot a helybéli tüntetőknek, akik egész hét folyamán demonstráltak. Az embereket boldoggá tette, hogy az ország minden pontjáról támogatókra leltek és a közös cél – vagy méginkább a közös félelem – hamar szoros közösséget kovácsolt. Ki-ki a maga módján tüntetett: festett arcú kislányok népdalokat énekeltek, gyerekek zászlókkal masíroztak a csendőrök feszes sorai előtt, a parasztemberek pedig leginkább a törökverő III. István moldvai fejedelem (Ştefan cel Mare) képmásait lóbálva hasonlították az amerikai cég ellen folytatott harcukat az oszmán seregek egykori kiűzéséhez, a legtöbben viszont a váradi tüntetéseken már jól ismert szlogeneket skandálták. A demonstrációnak akadtak kifejezetten aranyos, illetve komikus pillanatai is. Egy falusi asszony például végigjárta a csendőrök sorfalát és egyenként mindegyiküket megátkozta – letérdelt eléjük, háromszor keresztet vetett és köpködött, majd mindenféle nyavalyát kívánt nekik –, s néhányukon még a plexiüveges sisakok mögött is látszott, hogy megrettentek. Az első roham A tüntetők népes csapata három, sebtében összetákolt sátorból álló tábor köré gyűlt, amelyben azok a helybéli parasztok laktak, akik egész hét folyamán kitartottak a kormány által kiküldött egyenruhások túlerejével szemben. Hozzájuk csatlakozott még szombaton néhány fiatal, akik jelképesen a fémrudakból, falécekből, nádszálakból és neilonokból eszkábált sátrak alapjaihoz láncolták magukat, ezzel is alátámasztva, hogy a hely az emberi helytállás és védekezés erődítményét, nem pedig az agresszióét képezte. A demonstrálók tömegében azonban 10-15 olyan, arcát sállal vagy maszkkal eltakaró személy is akadt, akiről utólag kiderült, hogy sem a helybéliek, sem az ország más pontjairól érkező szimpatizánsok nem ismerték. Ezek folyamatosan támadásra és harcra buzdították a tömeget, és nem is volt nehéz dolguk, hiszen egyrészt a csendőrség soraiban is akadtak provokátorok, másrészt könnyen fel lehetett bőszíteni azokat a parasztokat, akiknek szüleit, esetleg gyermekeit előző hétfőn az éj leple alatt bántalmazták a csendőrök. Az eltakart arcú uszítók vezetésével végül mintegy 50-60 fő kivált a demonstrálók tömegéből, áttört a csendőrök sorfalán és megrohamozta a Chevron kerítését. A csendőrök jóformán tétlenül asszisztálták végig, ahogy az emberek szisztematikusan körbebontják a gyönge drótkerítést, és néha már-már gyerekes huzavonába kezdtek egy-egy kerítés-szegmens fölött a demonstrálókkal, sőt akkor sem ütöttek vissza, ha esetleg meglökték őket – ami eleinte azt a benyomást keltette, hogy a helybéli csendőrök nem szándékoznak bántani az életükért, megélhetésükért küzdő embereket. Ez azonban később újabb csalfa illúziónak bizonyult. A maszkosok által kiprovokált, tiszavirág-életű kis kerítésbontási akció, melyben a tüntetők kevesebb mint 10 százaléka vett részt, és amelynek semmilyen folytatása nem szolgáltatott kiváló ürügyet arra, hogy a csendőrség bevethesse a különleges alakulatait. A rohamot követően a maszkos uszítók hamar felszívódtak, mintha a föld nyelte volna el őket, a roham egyéb résztvevői pedig társaik hatására megnyugodtak és visszaálltak a demonstrálók tömegébe és további mintegy fél órán át békésen skandáltak, amikor is két autóbusszal és több dubával mintegy 100–150 újabb csendőr érkezett a területre – ezek már plexi-pajzsokkal, hosszú gumibotokkal, sisakokkal és könnygázzal is fel voltak szerelve – és ekkortól elszabadult a pokol. A megtorlás Az újonnan érkezett erők nem a Chevron védelmére rendezkedtek be, hanem nekiálltak a tömeg szétverésének. Akciójukat azzal kezdték, hogy – látszólag találomra – embereket ragadtak ki a tömegből és tuszkoltak disztópikus filmekbe illő börtönkamionokba. A kiragadott emberek, persze még véletlenül sem azok voltak, akik agresszióra bújtották a tömeget, hanem messziről érkezett békés hangadók, kiknek többsége az ország más megyéiben már szervezett békés, palagáz-ellenes tüntetéseket. A durva kegyetlenséggel elhurcoltak között volt többek közt Willy Schuster is, az európai parasztszövetség egyetlen romániai képviselője, aki az egész esemény alatt térden állt egy kereszt mellett és fennhangon imádkozott azért, hogy a csendőröknek jöjjön meg az eszük, és ne bántalmazzák saját népüket. A csendőrök azzal igazolták cselekedeteiket, hogy a tüntetők rohamának résztvevői magánterület-sértést követtek el. A Chevron ugyanis egy olyan földdarabon dolgozik, amelyet eredetileg az állam arra utalt ki a falunak, hogy a kommunizmus idején elkobzott földeket abból restituálják természetben, az elmúlt évben azonban a szóbanforgó terület tisztázatlan körülmények között a tavaly megválasztott polgármester nevére került – az amerikaiak tehát a tulajdonos engedélyével dolgoztak ott, a tüntetők pedig jogsértőkké váltak. Azt persze senki nem vette figyelembe, hogy a palagáz-kitermelés során 2500-3000 méteres mélységbe pumpált vegyi anyagok nem csak azt a vékony, nyelvszerű területet, hanem a teljes település altalajvizét megmérgezik. Drámai jelenetek zajlottak le a csendőrök és a tüntetők között. Az egyenruhások pajzsos alakulata már nem Vaslui megyei volt. Nem lehetett tudni, honnan érkeztek és azt sem, hogy hová viszik azokat a szerencsétleneket, akiket barbár módon elfogtak. Válaszokat persze egyetlen kérdésükre sem kaptak az emberek, párbeszéd nem volt, annak ellenére, hogy a csendőrök között több megkülönböztetett egyenruhát viselő „tárgyaló” is volt. A tüntetők egy része leszaladt és úgy próbálta megakadályozni a börtönkamionok távozását, hogy a kerekei alá feküdt, illetve testével zárta le az úttestet. Fiatal nők sikoltoztak a fájdalomtól, miközben végtagjaikat csendőrök és tüntetők húzták. Idős parasztokat megbotoztak, egy férfihoz pedig mentőt kellett hívni, mert olyan erővel rúgták mellbe, hogy helyben elájult. A csendőrök egyszer megpróbálták bekeríteni a mintegy 600 tüntetőt, és bár a manőver sikertelennek bizonyult, a tömeget azért szétzilálták, és a látott brutalitások, illetve a fenyegetések hatására („Ittartózkodásukkal bűncselekményt követnek el, ha nem távoznak erőszakot alkalmazunk!” – mondták folyamatosan hangosbeszélőn) sokan inkább elmenekültek. Ezután már csak egyetlen masírozásra volt szükség ahhoz, hogy a csendőrök hosszában leszorítsák az embereket a domboldalról és véget vessenek az egész demonstrációnak. Ezt követően az ellenállásból már csak a parasztok „alapbázisa”, a három improvizált és nádkerítéssel körülvett sátor maradt. Nem jön a Jézuska, ha a szüleid tüntetnek A pajzsos csendőrök sorfala teljesen bekerítette azt a 10–15 tüntetőt, aki még ott maradt, ez után pedig rövid „fegyverszünet” következett. Mint utólag kiderült, a csendőrök arra vártak, hogy a térségben maradt utolsó televíziós tudósító, egy orosz tévécsatorna riporternője is elmenjen. A rövid szünet idején, a csendőrök gyűrűjében sikerült beszélnünk egy ötvenhárom éves silişteai asszonnyal, aki igazolta lapunknak az összes híresztelést, mely szerin a hét során folyamatosan verték a parasztokat a csendőrség embrei, egy ízben pedig a helybéli óvodásokat és elemista gyermekeket tanítás után bezárták az iskolába és megfenyegették őket azzal, hogy amelyikük szülei tüntetni megy, azoknak levonják a magaviseleti jegyüket és nem fog jönni nekik a Jézuska sem karácsonykor… A rövid szüntetet követően Ovidiu Vasilică, az országos csendőrség vezetőségének második embere, akit Bukarestből vezényeltek a ki a tüntetés feloszlatására, utasítást adott az egyik paraszt magánterületén levő tábor teljes felszámolására. Azzal az ürüggyel, hogy a tüntetők „pirotechnikai eszközöket” vetettek be a csendőrök ellen (az egész nap folyamán valóban pukkant négy petárda, melyeket azonban senki nem látott repülni), az egyenruhások „házkutatást” tartottak a sátrakban, melyekben idős parasztok és kisgyermekek laktak. Őket kidobták a szabadba és elzavarták, a sátrakhoz láncolt fiatalokat pedig – köztük egy huszonéves lányt – a helyszínen testi motozásnak vetették alá, majd úgy ahogy voltak, összeláncolva, kicsavart végtagokkal, végigráncigálták őket a földön és egy kamionra dobták, amely az ismeretlenbe indult. A harcok utóélete A magánterületen álló sátrakat végül azzal az ürüggyel bontották le, hogy tulajdonosaiknak nem volt építkezési engedélyük. A helyszínről távozó összes embert, akit nem tartóztattak le – beleértve a sajtósokat is – igazoltatták. Persze ezt sem a szokványos módon. Az „igazoltatás” abból állt, hogy a csendőrök golyóstollal papírfecnikre felírták mindenki adatait. Megerősített forrásból tudjuk, hogy az esemény utáni órákban bezáratták a falu egyetlen kocsmáját, ahol az emberek beszélgetni tudtak, sötétetés után pedig további letartóztatásokat hajtottak végre a faluban. Másnap a helybeliek jelezték, hogy ha már csak két ember is találkozik a falu utcáján, a csendőrök rögtön „dubába” dobják őket „gyülekezés” címén. Mi vár ránk? Hogy ezek fényében mi vár a Bihar megyére – melynek nagy részén szintén engedélyezte a kormány a palagáz-kitermelést –, nem tudni. Tény azonban, hogy az országos sajtó és elsősorban a televízió óriásiakat csúsztat a moldvai események kapcsán. Élőben egyik csatorna sem közvetített, a híradókban pedig mindössze egy-egy 2–3 perces megvágott anyagot hoztak le, amelyek azt sugallták, hogy a tüntetők voltak az agresszorok, míg a csendőrség hősiesen visszaállította a rendet és magántulajdont védett. Pedig a koncessziós szerződéseken és különböző engedélyeken túl, melyekkel a kormány jogerőre igyekszik emelni azt, hogy vállalati érdekeket helyez a legalapvetőbb emberi jogok fölé, abban az országban óriási baj van, ahol valaki egy férfiak által bántalmazott fiatal lány, vagy „immobilizált” gyermekek sikoltását hallja és nem hívhatja a 112-t, hiszen épp a saját adójából fizetett rendfenntartó szervek tagjai azok, akik erőszakoskodnak. A pungeşti-i eseményekkel egy teljesen új szintre lépett a hidraulikus töréssel történő palagáz-kitermelés elleni harc. Itt már nem környezetvédők és profitorientáltak konfliktusáról van szó, és nem is egyszerűen az elkövetkező generációk egészséges jövőjének biztosításáért vagy a nemzetiségtől függetlenül minden indentitás forrásául szolgáló anyaföld megvédéséért folyik a harc. Itt már a demokrácia megvédése a tét, melynek elvesztése gyorsabb pusztítást végezhet a legmérgezőbb vegyi szennyeződésnél.
Szombati-Gille Tamás www.reggeliujsag.ro
O prezentare a situației din Pungești în presa maghiară
Sursa www.reggeliujsag.ro
környezetünk 2013.12.26. | 18:28
Csendőrterror Pungesti-en –
RIPORT 410 1 Beépített lázítók mindkét táborban, gyermekek megfélemlítése, 21. századi meseautók – amit a televízió elhallgatott a moldvai történésekről „Ha korlátolt emberek korlátlan hatalomhoz jutnak, az mindig kegyetlenséghez vezet”. Szolzsenyicin gondolata többszörösen is beigazolódott abban az apró Vaslui megyei községben, amelynek lakói úgy érzik, amerikai kolóniává váltak, miután az USL-kormány a polgárok megkérdezése nélkül a Chevron vállalat kezére játszotta termőföldjeiket. A pungeşti-i parasztokat nemcsak saját kormányuk árulta el, hanem azok a fegyveres erők is, amelyeket többek közt az ő adójukból tartanak fenn, és amelyek ahelyett, hogy védenék a népet, az utóbbi időben tervszerűen támadják és megfélemlítik azt – beleértve férfiakat, nőket, időseket, gyermekeket… Még december első hetében kapott szárnyra a hír, hogy a Vaslui megyei Pungeşti községben a csendőrség militarista uralmat vezetett be a községközpont és Siliştea település környékén, miután a helybéli lakosok megpróbálták útját állni a Chevron gépeinek, melyek palagáz-kitermelés céljából az éj leple alatt érkeztek a faluba. A parasztok riadtan szaladtak ki, hogy megvédjék földjeiket, improvizált ellenállásukat azonban a mély sötétségben mintegy száz csendőr folytotta vérbe. Elsők közt jutottunk be a lezárt településre Az egyenruhások senkit nem kíméltek, idős parasztasszonyokat és gyermekeket „tettek mozgásképtelenné” és fújtak le gázspray-el, számos férfit pedig összevertek és letartóztattak. Ez múlt héten hétfőn este történt. Ezt követően a csendőrség lezárta a falut, sem a médiát, sem egyéb kívülről érkező személyt nem engedtek be egész hét folyamán, s csupán apró hírfoszlányok kerültek fel az internetre, melyek szerint a csendőrség terrorizálta a lakosságot, a boltokat bezárták, az emberek pedig nem léphettek ki házaikból. A Reggeli Újság az első médiumok közé tartozott, amelynek sikerült bejutnia Pungeşti-re egy Nagyváradról induló segélycsomag szállítóinak társaságában, Orlando Balaş helyi egyetemi tanár és környezetvédő vezetésével, és szembesülhetett a híreszteléseknél is hajmeresztőbb valósággal. De nemcsak Váradról indult autó Pungeşti-re december 7-én. Egy országos megmozdulás keretében több megyéből is Moldvába özönlöttek az emberek, hogy saját szemükkel győződhessenek meg az ott folyó terrorról, illetve hogy a helybéli parasztok oldalán tüntessenek. A hadiállapot alatt álló községet csak számos rendőrségi szűrőn áthaladva közelíthette meg bárki is, de már a környező településeken is több „közúti ellenőrzéssel” lehetett találkozni, mint az ország bármelyik nagyvárosában. Siliştea falu határában pedig – amely a főútról letérve az első település – egyenruhások tereltek minden gépkocsit egy improvizált parkoló felé, s onnantól már csak gyalog lehetett megtenni a maradék mintegy 1,5 kilométert. Az emberi jogok tengerének Bermuda-háromszöge A Chevron gépei a csendőri beavatkozás következtében már a hét elején bejutottak a kormány által nekik adott területre, melyet a parasztok jó ideig élőlánccal tudtak védeni. Szombat reggelre már drótkerítéssel volt körbevéve a terület, az amerikai gépek pedig serényen dolgoztak egy őrző-védő cég néhány embere és a csendőrség védelme alatt. A körülbelül 600 tűntető a munkateleppel szembeni domboldalon foglalt helyet, amely az egyik helybéli paraszt magánterületét képezte, s íly módon valamiféle jogi védettség illúzióját adta a fegyveres erők behatolásával szemben. Persze mint majd a továbbiakban nyilvánvalóvá válik, Pungeşti-en a jog teljesen másképp működik, mint Európa egyéb részein. Mondhatni, Pungeşti az emberi jogok tengerének Bermuda-háromszöge. A tűntetők domboldalát és a Chevron területét egy széles országút választotta el egymástól, melyen száz Vaslui megyei csendőr állt sorfalat szembenézve a parasztokkal. A demonstráció meglehetősen békésen, de emelkedett hangulatban indult. A váradi csapat átadta a bihariak élelmiszeradományaiból álló segélycsomagot a helybéli tüntetőknek, akik egész hét folyamán demonstráltak. Az embereket boldoggá tette, hogy az ország minden pontjáról támogatókra leltek és a közös cél – vagy méginkább a közös félelem – hamar szoros közösséget kovácsolt. Ki-ki a maga módján tüntetett: festett arcú kislányok népdalokat énekeltek, gyerekek zászlókkal masíroztak a csendőrök feszes sorai előtt, a parasztemberek pedig leginkább a törökverő III. István moldvai fejedelem (Ştefan cel Mare) képmásait lóbálva hasonlították az amerikai cég ellen folytatott harcukat az oszmán seregek egykori kiűzéséhez, a legtöbben viszont a váradi tüntetéseken már jól ismert szlogeneket skandálták. A demonstrációnak akadtak kifejezetten aranyos, illetve komikus pillanatai is. Egy falusi asszony például végigjárta a csendőrök sorfalát és egyenként mindegyiküket megátkozta – letérdelt eléjük, háromszor keresztet vetett és köpködött, majd mindenféle nyavalyát kívánt nekik –, s néhányukon még a plexiüveges sisakok mögött is látszott, hogy megrettentek. Az első roham A tüntetők népes csapata három, sebtében összetákolt sátorból álló tábor köré gyűlt, amelyben azok a helybéli parasztok laktak, akik egész hét folyamán kitartottak a kormány által kiküldött egyenruhások túlerejével szemben. Hozzájuk csatlakozott még szombaton néhány fiatal, akik jelképesen a fémrudakból, falécekből, nádszálakból és neilonokból eszkábált sátrak alapjaihoz láncolták magukat, ezzel is alátámasztva, hogy a hely az emberi helytállás és védekezés erődítményét, nem pedig az agresszióét képezte. A demonstrálók tömegében azonban 10-15 olyan, arcát sállal vagy maszkkal eltakaró személy is akadt, akiről utólag kiderült, hogy sem a helybéliek, sem az ország más pontjairól érkező szimpatizánsok nem ismerték. Ezek folyamatosan támadásra és harcra buzdították a tömeget, és nem is volt nehéz dolguk, hiszen egyrészt a csendőrség soraiban is akadtak provokátorok, másrészt könnyen fel lehetett bőszíteni azokat a parasztokat, akiknek szüleit, esetleg gyermekeit előző hétfőn az éj leple alatt bántalmazták a csendőrök. Az eltakart arcú uszítók vezetésével végül mintegy 50-60 fő kivált a demonstrálók tömegéből, áttört a csendőrök sorfalán és megrohamozta a Chevron kerítését. A csendőrök jóformán tétlenül asszisztálták végig, ahogy az emberek szisztematikusan körbebontják a gyönge drótkerítést, és néha már-már gyerekes huzavonába kezdtek egy-egy kerítés-szegmens fölött a demonstrálókkal, sőt akkor sem ütöttek vissza, ha esetleg meglökték őket – ami eleinte azt a benyomást keltette, hogy a helybéli csendőrök nem szándékoznak bántani az életükért, megélhetésükért küzdő embereket. Ez azonban később újabb csalfa illúziónak bizonyult. A maszkosok által kiprovokált, tiszavirág-életű kis kerítésbontási akció, melyben a tüntetők kevesebb mint 10 százaléka vett részt, és amelynek semmilyen folytatása nem szolgáltatott kiváló ürügyet arra, hogy a csendőrség bevethesse a különleges alakulatait. A rohamot követően a maszkos uszítók hamar felszívódtak, mintha a föld nyelte volna el őket, a roham egyéb résztvevői pedig társaik hatására megnyugodtak és visszaálltak a demonstrálók tömegébe és további mintegy fél órán át békésen skandáltak, amikor is két autóbusszal és több dubával mintegy 100–150 újabb csendőr érkezett a területre – ezek már plexi-pajzsokkal, hosszú gumibotokkal, sisakokkal és könnygázzal is fel voltak szerelve – és ekkortól elszabadult a pokol. A megtorlás Az újonnan érkezett erők nem a Chevron védelmére rendezkedtek be, hanem nekiálltak a tömeg szétverésének. Akciójukat azzal kezdték, hogy – látszólag találomra – embereket ragadtak ki a tömegből és tuszkoltak disztópikus filmekbe illő börtönkamionokba. A kiragadott emberek, persze még véletlenül sem azok voltak, akik agresszióra bújtották a tömeget, hanem messziről érkezett békés hangadók, kiknek többsége az ország más megyéiben már szervezett békés, palagáz-ellenes tüntetéseket. A durva kegyetlenséggel elhurcoltak között volt többek közt Willy Schuster is, az európai parasztszövetség egyetlen romániai képviselője, aki az egész esemény alatt térden állt egy kereszt mellett és fennhangon imádkozott azért, hogy a csendőröknek jöjjön meg az eszük, és ne bántalmazzák saját népüket. A csendőrök azzal igazolták cselekedeteiket, hogy a tüntetők rohamának résztvevői magánterület-sértést követtek el. A Chevron ugyanis egy olyan földdarabon dolgozik, amelyet eredetileg az állam arra utalt ki a falunak, hogy a kommunizmus idején elkobzott földeket abból restituálják természetben, az elmúlt évben azonban a szóbanforgó terület tisztázatlan körülmények között a tavaly megválasztott polgármester nevére került – az amerikaiak tehát a tulajdonos engedélyével dolgoztak ott, a tüntetők pedig jogsértőkké váltak. Azt persze senki nem vette figyelembe, hogy a palagáz-kitermelés során 2500-3000 méteres mélységbe pumpált vegyi anyagok nem csak azt a vékony, nyelvszerű területet, hanem a teljes település altalajvizét megmérgezik. Drámai jelenetek zajlottak le a csendőrök és a tüntetők között. Az egyenruhások pajzsos alakulata már nem Vaslui megyei volt. Nem lehetett tudni, honnan érkeztek és azt sem, hogy hová viszik azokat a szerencsétleneket, akiket barbár módon elfogtak. Válaszokat persze egyetlen kérdésükre sem kaptak az emberek, párbeszéd nem volt, annak ellenére, hogy a csendőrök között több megkülönböztetett egyenruhát viselő „tárgyaló” is volt. A tüntetők egy része leszaladt és úgy próbálta megakadályozni a börtönkamionok távozását, hogy a kerekei alá feküdt, illetve testével zárta le az úttestet. Fiatal nők sikoltoztak a fájdalomtól, miközben végtagjaikat csendőrök és tüntetők húzták. Idős parasztokat megbotoztak, egy férfihoz pedig mentőt kellett hívni, mert olyan erővel rúgták mellbe, hogy helyben elájult. A csendőrök egyszer megpróbálták bekeríteni a mintegy 600 tüntetőt, és bár a manőver sikertelennek bizonyult, a tömeget azért szétzilálták, és a látott brutalitások, illetve a fenyegetések hatására („Ittartózkodásukkal bűncselekményt követnek el, ha nem távoznak erőszakot alkalmazunk!” – mondták folyamatosan hangosbeszélőn) sokan inkább elmenekültek. Ezután már csak egyetlen masírozásra volt szükség ahhoz, hogy a csendőrök hosszában leszorítsák az embereket a domboldalról és véget vessenek az egész demonstrációnak. Ezt követően az ellenállásból már csak a parasztok „alapbázisa”, a három improvizált és nádkerítéssel körülvett sátor maradt. Nem jön a Jézuska, ha a szüleid tüntetnek A pajzsos csendőrök sorfala teljesen bekerítette azt a 10–15 tüntetőt, aki még ott maradt, ez után pedig rövid „fegyverszünet” következett. Mint utólag kiderült, a csendőrök arra vártak, hogy a térségben maradt utolsó televíziós tudósító, egy orosz tévécsatorna riporternője is elmenjen. A rövid szünet idején, a csendőrök gyűrűjében sikerült beszélnünk egy ötvenhárom éves silişteai asszonnyal, aki igazolta lapunknak az összes híresztelést, mely szerin a hét során folyamatosan verték a parasztokat a csendőrség embrei, egy ízben pedig a helybéli óvodásokat és elemista gyermekeket tanítás után bezárták az iskolába és megfenyegették őket azzal, hogy amelyikük szülei tüntetni megy, azoknak levonják a magaviseleti jegyüket és nem fog jönni nekik a Jézuska sem karácsonykor… A rövid szüntetet követően Ovidiu Vasilică, az országos csendőrség vezetőségének második embere, akit Bukarestből vezényeltek a ki a tüntetés feloszlatására, utasítást adott az egyik paraszt magánterületén levő tábor teljes felszámolására. Azzal az ürüggyel, hogy a tüntetők „pirotechnikai eszközöket” vetettek be a csendőrök ellen (az egész nap folyamán valóban pukkant négy petárda, melyeket azonban senki nem látott repülni), az egyenruhások „házkutatást” tartottak a sátrakban, melyekben idős parasztok és kisgyermekek laktak. Őket kidobták a szabadba és elzavarták, a sátrakhoz láncolt fiatalokat pedig – köztük egy huszonéves lányt – a helyszínen testi motozásnak vetették alá, majd úgy ahogy voltak, összeláncolva, kicsavart végtagokkal, végigráncigálták őket a földön és egy kamionra dobták, amely az ismeretlenbe indult. A harcok utóélete A magánterületen álló sátrakat végül azzal az ürüggyel bontották le, hogy tulajdonosaiknak nem volt építkezési engedélyük. A helyszínről távozó összes embert, akit nem tartóztattak le – beleértve a sajtósokat is – igazoltatták. Persze ezt sem a szokványos módon. Az „igazoltatás” abból állt, hogy a csendőrök golyóstollal papírfecnikre felírták mindenki adatait. Megerősített forrásból tudjuk, hogy az esemény utáni órákban bezáratták a falu egyetlen kocsmáját, ahol az emberek beszélgetni tudtak, sötétetés után pedig további letartóztatásokat hajtottak végre a faluban. Másnap a helybeliek jelezték, hogy ha már csak két ember is találkozik a falu utcáján, a csendőrök rögtön „dubába” dobják őket „gyülekezés” címén. Mi vár ránk? Hogy ezek fényében mi vár a Bihar megyére – melynek nagy részén szintén engedélyezte a kormány a palagáz-kitermelést –, nem tudni. Tény azonban, hogy az országos sajtó és elsősorban a televízió óriásiakat csúsztat a moldvai események kapcsán. Élőben egyik csatorna sem közvetített, a híradókban pedig mindössze egy-egy 2–3 perces megvágott anyagot hoztak le, amelyek azt sugallták, hogy a tüntetők voltak az agresszorok, míg a csendőrség hősiesen visszaállította a rendet és magántulajdont védett. Pedig a koncessziós szerződéseken és különböző engedélyeken túl, melyekkel a kormány jogerőre igyekszik emelni azt, hogy vállalati érdekeket helyez a legalapvetőbb emberi jogok fölé, abban az országban óriási baj van, ahol valaki egy férfiak által bántalmazott fiatal lány, vagy „immobilizált” gyermekek sikoltását hallja és nem hívhatja a 112-t, hiszen épp a saját adójából fizetett rendfenntartó szervek tagjai azok, akik erőszakoskodnak. A pungeşti-i eseményekkel egy teljesen új szintre lépett a hidraulikus töréssel történő palagáz-kitermelés elleni harc. Itt már nem környezetvédők és profitorientáltak konfliktusáról van szó, és nem is egyszerűen az elkövetkező generációk egészséges jövőjének biztosításáért vagy a nemzetiségtől függetlenül minden indentitás forrásául szolgáló anyaföld megvédéséért folyik a harc. Itt már a demokrácia megvédése a tét, melynek elvesztése gyorsabb pusztítást végezhet a legmérgezőbb vegyi szennyeződésnél.
Szombati-Gille Tamás www.reggeliujsag.ro
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu